| Leírás: | Ki is tudhatná megjósolni, miként fogja egy leány megválasztani a jövőbe vezető útját, a párját, akivel az úton halad majd, a mesét, ami élettörténetükké válhat és a ruhát, amiről már kicsi gyermekként is álmodott? A menyasszonyi ruhát, amelyben megteszi az első lépést a választott úton... Mondhatnánk - miként szép és bölcs idézetekben, dalokban hallható és olvasható -, hogy csakis az idő.
Ám, amikor elérkezik az idő, segítség lehet az is, ha tudjuk, merre keressük a megfelelőt. Nem, nem vőlegényt; most maradjunk "csak" az esküvői ruhánál.
A szertartás elválaszthatatlan része a tökéletes öltözék, hiszen a menyasszony és a vőlegény - nem utolsósorban - az álomszép ruha által válik kiemelt szereplőjévé, díszévé a menyegzőnek. Sok-sok igen előzi meg a nagy Ő-nek szánt végső igent, és sokkal könnyebben is hagyja el az ajkakat e kitüntető szó, ha addigra minden - az esküvővel óhatatlanul együttjáró - döntési helyzetben úgy érezzük, megfelelően választottunk.
Az esküvői ruha egy megismételhetetlen alkalom kelléke; lehet, hogy soha többé fel sem vesszük, de emléke egy életen át elkísér - kiváltképp a hölgyek esetében, hiszen a mennyasszony a ruháját gyakran legalább akkora figyelemmel és gondossággal választja ki, mint a társat, akinek igent mond majd.
A menyasszonyi ruha képes beteljesíteni a csodát, mikor is ruha és hölgy egymást ékesítve, egymás szépségét, értékét emelve bepillantást enged minden jelenlevőnek, mivé is teljesedhet viselője a választott úton, életének következő szintjén.
Bár a döntés mindig személyre szabott, a Rózsa Szalon Esküvői Ruhakölcsönzőben - ahol a kölcsönzésen túl vásárolhat és méretre is varrathat a leendő ara - azon fáradozunk, hogy döntésében segítsünk; arra törekszünk, hogy menyasszony és menyasszonyi ruha egymásra leljen.
|